Amikor a nővérem terhes lett a feje tetejére állt a világ: át kellett gondolnia, hogy mit kezd a munkahelyével, hogy nagyobb lakásba, vagy pedig kertes házba költöznek-e a férjével, illetve egyáltalán azt, hogy alkalmasnak érzi-e magát a szülői lét örömeire és nehézségeire.
Igyekeztem minél több dologban a segítségére lenni: rendszeresen ebédet készítettem, és szállítottam nekik, hetente legalább egyszer takarítottam náluk – ekkor tudtam meg, hogy egy terhes nő mekkora felfordulást tud okozni – és persze lelkileg is próbáltam ott lenni a nővérem számára, amennyire csak tudtam.
Nagylelkűségemnek köszönhetően azonban, pár hónapon belül úgy néztem ki, mintha feltörölték volna velem a padlót: karikásak voltak a szemeim, kifakult az arcom, és hát le is fogytam. Hazaérve nem is voltam sokkal több mindenre képes, mint a sorozatnézésre.
A nővérem – velem ellentétben – éppen, hogy gyönyörűbb volt, mint valaha: ragyogtak a szemei, az arca csak úgy sugárzott az örömtől, és soványnak éppen nem mondtam volna, 5 hónapos terhesen.
A maradék energiámmal próbáltam is rábeszélni arra, hogy el kéne mennie kismama fotózásra. A férjével együtt úgy gondoltuk, hogy ezt a sugárzó állapotot a kerekedő pocakjával emberellenes bűn lenne nem megörökíteni.
Noha a nővérem meglehetősen aggódott a kismama fotózás árak miatt, mégis sikerült elültetnünk a bogarat a fülében, és hamarosan neki is látott felkutatni az internet szövevényes hálói közt a számára ideális fényképészt. Egy pár órás expedíció után bukkant rá a szoboszlaikriszti.hu nevű oldalra, amely a későbbi befutónak bizonyult.
Az oldal igényes és tökéletesen átlátható volt: meglepődve vettük észre, hogy a kismama fotózás mellett lehetőség van művészi képek készítésére, valamint esküvői-és családi fotográfiák létrehozására is, ráadásul a kismama fotózás árak sem voltak megfizethetetlenek.
Ez a “széleskörű kínálat” pedig arra engedett bennünket következtetni, hogy feltehetően egy profi szakemberrel van dolgunk, akitől a lehető legjobb fényképekre számíthatunk.
A fényképész megbízhatóságában egy pillanatig nem kételkedtünk, és nem is feltétlenül ez volt számunkra a legfőbb szempont: nővérem még mindig vonakodott az ötlettől az esetleges magas árak miatt.
A szoboszlaikriszti.hu-n azonban nemcsak egy, hanem többféle fotó csomag közül választhatunk: éppúgy letehetjük a voksunkat az alap-, vagy az exkluzív csomag mellett, mint pl. a VIP verzió oldalán.
A csomagok különbözősége persze a minőségre nem vonatkozik: bármelyiket is válasszuk, nem fog minket csalódás érni a képek minőségét illetően. Ráadásul, mindegyik esetében kérhetjük a fotográfiákat fekete-fehér változatban is: ez különösen vonzó volt várandós nővérem számára, mivel világéletében rajongott a közvetlenül a századforduló után készült filmek-és fotók iránt.
Ezek után nem volt mit tenni: a fekete-fehér verziónak a nővérem már nem tudott ellenállni. A kifogásai elfogytak, így pedig neki is láttunk időpontot egyeztetni a fényképésszel, aki rendkívül segítőkész volt velünk, és minden képekre vonatkozó kérésünknek igyekezett eleget tenni.
A fotósorozat elkészülte után hazamentünk, és minden visszatért a megszokott kerékvágásba: én főztem, és takarítottam, a nővérem pedig ragyogott, és terhes volt, áradásul már nemcsak a való életben sugárzott, hanem a róla (róluk) készült képeken is.