Nektek is valami ilyesmi jut eszetekbe arról, hogy diákmunka? Mint a popcorn árus? Mondjuk, én annyira szeretem a mozit magát (nyilván elsősorban a filmeket), hogy lettem volna akár jegykezelő is, vagy ilyesmi, elsőéves egyetemistaként. Azért örültem különösen, hogy Budapesten folytattam a tanulmányaimat, mert itt volt mozi bőven. Ehhez hasonló dolgokban gondolkodtam a pénzszerzés útjait keresve is, de a TopiWork.hu nevű oldal megvilágította számomra, hogy ennél jóval nagyobban is gondolkodhatom, ha van bennem ambíció. (Nem mondom, és a Topi sem mondja – sőt náluk pont, tényleg járható út is -, hogy nem lehet tökéletes valami ilyen meló is, amit említettem, de ők jobbat is adnak, ha szeretnénk, és ez a lényeg)
Mik még Budapest előnyei továbbá? Hogy itt számos kerületet felsorolnak a weboldalas keresőfelületükön, amin belül diákmunkás lehetőséget találhatunk. De akkor mi is a Topi?
Ez egy iskolaszövetkezet, amely mindenkire, aki diák, tanuló, hallgató jobban figyelne szíve szerint, hogy ne kallódjon el. Jobban annál, mint mondjuk egy felsőoktatási intézmény. Akinek van olyan problémája, hogy csinálna mást is, mint csak az egyetemre járna be, ami néha még túl laza is, és nincs benne elég gyakorlatiasság, azt a Topi felkarolja. Mert a diákmunka arra is jó, hogy többet tanuljunk, nem csak arra, hogy pénzt keressünk. Többet, hasznosabbat kezdjünk magunkkal, amely dolgoknak már van kapcsolata a tényleges megvalósulással, ami egy általunk egyelőre felületesen kitanult szakmát illet. (Mondom ezt úgy, hogy persze fizetésben is igen erős a TopiWork, de minek emelném ki csak a fizetést, ha az egésznek szimbolikus jelentősége van)
Szóval, nem mintha nem lenne egy-két ilyen dolog is a tarsolyukban, ha hozzájuk fordulunk, mint egy-egy “ruhatáros-szerű munka”, de a felső határ tényleg a csillagos ég. Mint a moziban, ahová járok… Ahol úgy van megcsinálva a mennyezet, hogy a sötétben apró pontok csillognak. Azt még nem tudom, hogy a jelenlegi tanulmányaim végeztével mit fogok dolgozni (most épp a mesterkurzust kezdem majd, már egy másik intézményben), de jó lenne, ha a mozihoz kötődne… A film igazából nekem a mozivásznon teljesedik ki, a diákmunka pedig a TopiWorknél nyer igazi rangot! A “Cégeknek” fül alatt a www.topiwork.hu főoldalán írják, hogy a cégek már látják, egyes diákok megfelelő kompetencia birtokában lehetnek ahhoz, hogy komoly állásokat töltsenek be. A Topi ebben látja a fantáziát. Kétoldalú a törekvésük: a diákokhoz, egyetemistákhoz is szólnak, de a cégeket is “bombázzák” az ajánlataikkal. A fiatalokat majdan alkalmazni tudó cégeket! (Majdan, tehát az egyetemi évek után is) Biztos, hogy tudatában vannak, hogy ezzel a tevékenységükkel gyakorlatilag a modern Magyarországot, mi több, egy hatásosabban működő oktatási, és felsőoktatási rendszert építenek, de ezek inkább az elvont célok talán. Nem látok a fejükbe, de annak amit csinálnak, óriási a jelentősége a jövő szempontjából.
Írtam, hogy már egy másik egyetemen folytatom immáron, mert az alapképzésen túl vagyok, de a Topi továbbra is ott lesz velem. Már két munkám volt, ahova ők szerveztek be. Sokáig “nyomtam” mind a kettőt, és kicsit sem bánom azért, hogy valóban több jött ki eddig ebből a diákmunka dologból, mint ezt először hittem, hogy kijöhet. De már most izgatott vagyok, hova tovább, mi lesz a következő…