„Most harmadszor tekerted vissza ezt a jelenetet, és még mindig nem hallom, mit mond.” Ezt a feleségem vágta oda egy péntek este, félúton egy skandináv krimiben, amikor a nyomozó halkan magyarázott valamit a kihallgatószobában. Nem a hangfallal volt gond, és nem is a lejátszóval. Az utca volt hangos, a régi szárny pedig beengedett mindent, ami odakint történt.
Öreg házban lakunk, a nappali ablaka pont a buszmegállóra néz. Este tíz körül befut a járat, sziszeg az ajtaja, valaki hangosan elköszön a járdán, aztán a busz elhúz, és a keret finoman megzörren utána. Télen ehhez még hozzájött egy hideg csík a fotel mellett, úgyhogy takaróval ültünk le filmet nézni, mint egy huzatos vasúti váróteremben. A gyerekek ezt már megszokták, én viszont minden alkalommal éreztem, hogy valami nincs rendben.
Egy nyáron kíváncsiságból bedugtam egy bankkártyát a szárny és a tok közé, és bőven elfért. Onnantól minden halk párbeszédnél tudtam, hogy nem a színészen múlik a dolog, hanem azon a résen, ami mellett télen kiszökik a meleg, este pedig beszökik a zaj.
Egy filmes fórumon aztán egy teljesen másról szóló beszélgetés alatt akadt meg a szemem valamin, ami végül elindította nálunk a felújítást.
Egy hozzászóló azt írta, hogy évekig halogatta ugyanezt, aztán rájött, nem érdemes vaktában, fénykép alapján dönteni, hanem élőben kell megnézni a szerkezetet, mielőtt bármit aláír. Odalinkelte az ajtoablakbirodalom.hu oldalát azzal, hogy ők nem webshopként működnek, hanem szaküzletláncként, és az ország 45 pontján van kereskedésük. Ez volt az első dolog, ami megnyugtatott: nem egy képet vettem volna meg a képernyőről, hanem valamit, amit előtte a kezembe foghatok.
Ahogy elkezdtem olvasgatni, gyorsan kiderült, hogy a műanyag ablak nem egyetlen termék, hanem profi rendszerek egész sora. Szerepel náluk a Kömmerling ötkamrás és a Gealan hatkamrás megoldása, mellettük a Salamander és a Veka rendszerei, mind német gyártmány, 1.0-ás üveggel és német vasalattal. Nekem addig egy ablak egyszerűen fehér volt és négyszögletes, most viszont ott ültem és kamraszámokat hasonlítgattam, mint aki valami műszaki adatlapot bújik.
A kamrákat egyébként pont úgy képzeltem el magamnak, mint a hangszigetelt stúdiók egymás mögé épített falait. Minél több rétegen kell átjutnia a hidegnek vagy a zajnak, annál kevesebb marad belőle, mire beér. Amikor ez leesett, egy csapásra megszűnt a bennem lévő ellenállás a témával szemben. Addig azt hittem, ez a fajta döntés a szakemberek dolga, és nekem csak alá kell írnom valamit, amit nem értek.
A színválaszték legalább ekkora meglepetés volt. Aranytölgytől az antracit szürkén át a mohazöldig körülbelül húsz dekorfólia árnyalat közül lehet választani, és amikor ezt a feleségem meglátta, hirtelen ő is beszállt a tervezésbe. Addig azon vitatkoztunk, hány kamra kell, onnantól azon, hogy az utcafronti oldal maradjon-e fehér.
Közben azon kaptam magam, hogy másképp gondolok az esti filmekre is. Egy csendes szobában ugyanis egészen mást hall az ember: a lépések ritmusát, a háttérben szóló rádiót, azt a fél másodperces szünetet, amit a vágó direkt otthagyott. Régen ezeket egyszerűen elnyomta a forgalom, és utólag azt is megértettem, miért kapcsoltam be minden második filmnél a feliratot. Nem a hallásommal volt baj, hanem a szobával.
A műanyag ablak kategóriában végül egy ötkamrás rendszer mellett döntöttünk, és az ajánlatkérést online indítottam el, este, miután a gyerekek lefeküdtek. Előtte lemértem otthon a nyílásokat, ahogy javasolják, utána jött a szakértői felmérés, a megrendelés, végül a beépítés, szép sorban, ahogy a folyamatot leírják. Nekem ebből az volt a legfontosabb, hogy egy műanyag ablak akkor ér valamit, ha a beépítése is rendben van, nem csak a katalógusfotón mutat jól.
A beépítés napja is emlékezetes maradt. A régi szárnyakat óvatosan bontották ki, hogy a fal minél kevésbé sérüljön, a nappali pedig órákon át olyan volt, mint egy nyitott terasz. Nemsokára viszont már takarítottak, és a fiam, aki addig végignézte az egészet, azt kérdezte, mikor jönnek megint. A por szagát még napokig éreztem, de a különbséget már aznap este hallottam és tapasztaltam, és még mindig nem hittem el, hogy ilyen gyors és alapos munkát végeztek.
Az első este az új nappaliban egy régi olasz filmet tettünk be, amit már vagy hatszor láttunk. A busz ugyanúgy befutott tíz körül, csak éppen nem hallottuk, és a feleségem a felénél megjegyezte, hogy ezt a zenét eddig észre sem vette. Nem gondoltam volna, hogy egy ablakcsere ennyit tesz hozzá a péntek estéinkhez, de az ajtoablakbirodalom.hu-nál töltött délután végül több filmélményt hozott, mint bármelyik új hangfal, amit korábban fontolgattam.