Javíthatatlan romantikus vagyok, akár négyszer is meg tudok nézni egy csöpögős, romantikus filmet a moziban, mégsem unom meg. A barátaim és a barátnőm is furcsán néz rám emiatt, de nem érdekel. Szerintem nincs is szebb, mint egy bonyolult, szövevényes szerelmi szál, amit 90 perc alatt kibogoznak és beteljesítenek. A kedvencem a vége a történeteknek, ahol a főhősök elhajóznak a naplementében, képletesen szólva, képes vagyok akár negyed óráig is könnyezni ezeken a jeleneteken.
Nem is csoda hát, amikor a céges csapatépítőt is végig sírtam, na nem a fájdalomról, hanem a meghatódottságtól. Bevallom, hogy én még sohasem jártam a Balatonnál, a szüleimnek nem volt pénzük gyerekkoromban, hogy ilyen messzire utazzunk, így igazi gyönyörrel töltött el, amikor megláttam a hatalmas, csillogó magyar tengert, a túloldalon a Tihanyi apátságot. A részlegem kiadta a kisfőnököknek utasításba, hogy félévente utazzon el a közvetlen csapat szórakoztató csapatépítő tréningre, ahol nem az oktatáson, hanem az összekovácsolódáson van a hangsúly. A BalatonPRO által szervezett siófoki hétvége mélyen beivódott az emlékezetembe, mert voltak aktív, kikapcsolódást segítő és intellektuális feladatok is.
A délelőtt folyamán a kikötőben lévő szálloda nagytermében indoor csapatépítő játékok voltak, ahol érzelmi intelligenciánkat és szellemi tudásunkat is meg tudtuk mérettetni. 4 fős csapatokban dolgoztunk és egymásra kellett hangolódnunk ahhoz, hogy jó eredményt érhessünk el. Férfi létemre nekem ez egy nagyon testhezálló feladat, valahogy mindig is volt affinitásom ahhoz, hogy megérezzem a kimondott szavak mögött, mit gondolhat a tárgyaló partnerem valójában. Nem tudom, hogy a romantikus filmek szeretete miatt van-e, de biztos van hozzá köze. Délben a szállodában 3 fogásos ebéd várt minket, melyhez járt korlátlan italfogyasztás is.
A nagy ebéd után mindenki pihenni tért szállodai szobájába, majd délután kezdődött az aktív program, ahol mindenki megtanulhatott SUP-ozni. Sajnos volt egy kolléganő, aki víziszonyos volt, ezért csak a partról figyelt bennünket, ezért megoldottuk, hogy sose legyen egyedül, valamelyikünk mindig kint volt vele “pihenés” címszóval. A SUP (Stand Up Paddle – azaz állva evezés) oktató elmagyarázta a sporteszköz fejlődésének történetét és felhívta a figyelmet az egyensúlyérzék és az érzelmi intelligencia kapcsolatára. Mindenki saját maga próbálgatta a felállást a SUP-ra, többünknek pár perc alatt sikerült, néhányan azonban annyira stresszeltek a szituációtól, hogy inkább kihagyták a programot. Miután rutinosan mozogtunk a SUP-on, elkezdődtek a játékok, úgy mint az ügyességi versenyek, a bójakerülő gyorsasági versenyek ahol a délelőtti 4-es csapatokban játszottunk egymással, de egyéniben is megmérettettünk egymással. Nagyon büszke voltam, mert egyéniben én lettem a nyertes, nagyon ráéreztem az állva evezés művészetére! Szeretem az ilyen csapatépítő játékokat, mert teljesen kiragadja az embereket a munkahelyi környezetből és a ranglétrából, itt mindenki önmagát, saját aktuális teljesítményét mutathatja.
A versenyek után lehetőségünk volt szabadon SUP-ozni, és mivel közeledett az este, így az ég narancssárgán fénylett a horizonton Nyugat felé. Olyan festői és olyan megnyugtató volt, mintha csak egy romantikus filmbe léptem volna bele. A többiek nem látták az arcomat, de a gyönyörűségtől patakokban folyt a könnyem! Meghatározó élmény volt számomra ez a céges csapatépítő program, azóta is rendszeresen járok SUP-ozni a Balatonra, de találtam már a lakhelyemhez közelebbi SUP edzéseket a Dunán is.