Korunk egyik legmeghatározóbb művészeti médiuma a mozgókép. Nem számít, hogy milyen kereteken belül beszélünk ezekről a művekről, legyen az film, vagy sorozat, kétség kívül ezeknek van jelenleg a legnagyobb hatása arra, hogy miként látjuk a világot magunk körül. Nagyon fontos ezért az, hogy a filmek milyen üzenetet közlenek felénk. Ezzel nem azt mondom, hogy az erőszakos filmektől, erőszakosak lesznek az emberek. Inkább finomabb dolgokról beszélek.
Vegyük példának azt, hogy miként bánunk egymással, illetve miként látjuk magunkat. Mit jelent számunkra az, hogy férfinek lenni? Ennek megválaszolásához rögtön olyan dolgokhoz fogunk nyúlni, amelyek már ismerősek számunkra. Itt jön be az a kérdés, hogy egy olyan filmet láttunk-e gyerekkorunkban, amelynek az volt az üzenete, hogy a férfi is lehet gyenge és törékeny, vagy pont az ellenkezőjét. Érdemes ilyen szemmel is nézni a filmeket, mert sokszor meg fogunk döbbenni, hogy mennyi minden alap értékünket vesszük ezekből.
Szerencsére most már a filmekben sem csak vicc tárgya az egészséges étkezés. Kezd teljesen normalizálódni az az ötlet, hogy az emberek bio alapanyagokból készítik el ételeiket. Nekünk sem kell őrült, vegetáriánus állatvédőknek lennünk ahhoz, hogy ennyit megtegyünk magunkért és a környezetünkért. Sokaknál az szokta a legnagyobb problémát okozni, hogy nem tudják, hol szerezzék be ezeket a termékeket. Ezek az emberek általában emiatt el is szokták engedni az alternatív étkezés lehetőségét. Szerencsére a www.biocity.hu oldalán ezt mindenki meg tudja oldani, a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb módon, úgy, hogy el sem kell hagynunk a szobánk kényelmét.
Pár hónapja találtam még csak rá a www.biocity.hu oldalra, de már most érzem, hogy gyökeres változásokon ment keresztül az életem a hatására. Nem csak abban, hogy miként étkezek, hanem, hogy miként fogom fel az online vásárlást. Sokaknak az internetes vásárlás egy megbízhatatlan, de kényelmes alternatíva a bolti hajszákra. A www.biocity.hu oldala azonban merőben más ahhoz képest, amit megszokhattunk a webshopoknál. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy személyesnek érezzük a szolgáltatást.
Nagyon könnyű például kapcsolatba lépni velük. Míg más oldalakon már annak örül az ember, ha megtalálja az elérhetőségeiket, itt rögtön a jobb alsó sarokba tekintve fel tudjuk venni velük a kapcsolatot. Egy kis piktogramot kell keresni, amelyben két, egymást metsző szövegbuborék van. Erre kattintva azonnal megnyílik egy chat ablak, ahol bármikor feltehetjük a kérdéseinket. Ha esetleg hétvégén, vagy szünnapon tennénk ezt, akkor még az is ki van írva, hogy legközelebb mikor számíthatunk majd a válaszra. Emiatt az ember egyáltalán nem érzi azt, hogy nem számítana a véleménye, vagy a kérdése.
Egy hűségrendszer is található az oldalon, amely komoly kedvezményekhez juttathatja a visszatérő vásárlókat. Erről bővebben már a www.biocity.hu kezdőlapján is tudunk olvasni, hasonlóan egy egyszerű szövegbuborékra kattintással. Az előbb felsoroltakból kitűnik, hogy mennyire közösség érzését kelti www.biocity.hu oldala. Ez pedig egy csodálatos dolog, különösen, ha kezdő bio termék vásárlókról van szó. Hiszen ezeknek az embereknek a leginkább fontos, hogy azt érezzék, nem egyedül vágnak bele ebbe az alternatív életmódba.
A termékek vásárlásáról annyit nem is akarok mondani, mert nagyon könnyedén bele fog tanulni mindenki. Egyszerűen csak a kosárba kell helyeznünk azokat a termékeket, amiket meg akarunk venni. Ezután pár oldalon kell már csak átnavigálnunk, ahol el fogják majd kérni az adatainkat és azt, hogy miképp szeretnénk majd fizetni. Ezután pedig bele is kezdhetünk az egészséges életünkbe.