A sorozatokban mindig egyszerű vízszerelőt találni

Aki nézett már életében valamilyen sitcom sorozatot, az tudja, hogy mindegyikben van olyan epizód, amelyikben valami elromlik otthon, az egyik szereplő megpróbálja megjavítani, de a végén mégis jön a szakember és csak a fejét csóválja a pusztítás felett. A való életben is teljesen elképzelhető helyzet ez, hiszen sokan állnak neki különböző javítási munkáknak úgy, hogy előtte semmilyen tapasztalatuk, gyakorlatuk nem volt, és végül több kárt okoznak, mint hasznot. Ebből okulva amikor nálunk ki kellett cserélni a mosogatón a csaptelepet, én is inkább szakembert kerestem, nehogy így járjak. És így akadtam rá a Vízszerelés net oldalára is, amit ezúton is ajánlok mindenkinek, aki nem szeretne szerencsétlenkedni és konzerv-nevetést hallani a fejében.

Szóval úgy történt, hogy a barátnőm szólt, hogy a mosogató csapja nagyon furcsán viselkedik. Amikor meg volt nyitva, akkor a csaptelep körül is elkezdett szivárogni a víz, holott ilyet korábban nem csinált. Gondoltam magamban, hogy ez nem vicc, és amikor mögé kukkantottam, akkor láttam, hogy bizony elrepedt. Előfordul az ilyesmi olcsóbb öntvényeknél, főleg akkor, ha már régiek. De kijelentettem, hogy nem állok neki magam gányolni, hanem veszünk egy új csapot, és szépen hívunk egy szerelőt. Még aznap este neki is álltunk keresgélni: ő új csapot keresett, én pedig szakembert. Végül egy fórumon futottam bele a Vízszerelés net nevébe és linkjébe, ott többen is hivatkoztak rá, mint Budapest és Pest megye legmegbízhatóbb vízszerelő cégére.

Az oldalukra látogatva ez az állítás beigazolódni látszott, ugyanis amellett, hogy a fővárosban és Pest megyében bárhová házhoz mennek, még extra gyors, pár órán belüli kiszállást is vállalnak vészhelyzet esetén. Nálunk ez szerencsére még nem állt fenn, de azért már másnap felhívtam a telefonszámukat és megbeszéltem a kollégával, hogy mi a bajunk. Szerencsére, mivel nagyon szakszerűen és hatékonyan dolgoznak, így már pár nappal későbbre tudtak időpontot mondani, hogy mikor jönnének. Ez pont elég is volt, hogy beszerezzük az új csapot, szóval már csak a Vízszerelés net szakembereinek kellett megérkezniük.

Úgy is lett, ahogy megbeszéltük: a szakik az adott idősávban megjöttek, hoztak minden szükséges szerszámot, és egy órán belül már működőképes is lett a mosogatónk. És a legszebb az egészben, hogy nem is kellett mindezért horror összeget fizetnünk, teljesen elfogadható áron végezték el a szakszerű cserét. Ennek tetejébe még számlát is adtak róla, mivel abszolúte hivatalosan dolgoznak, és az általuk adott papírt bármelyik biztosító elfogadja! Sőt, a munkájukra garanciát is vállalnak, ami 1-5 év is lehet attól függően, hogy mit szeretne az ügyfél. Úgyhogy ha legközelebb is ilyesmi adódik, biztosra veszem, hogy a Vízszerelés net csapatát fogom hívni, mert végtelenül elégedett voltam a munkájukkal. És másnak is csak javasolni tudom, hogy őket keresse meg!